WELCOME

Üdvözöllek a blogomban! Sorozatokról, filmekről, műsorokról, könyvekről és a világ más dolgairól olvashatod a véleményem! Ha van kedved írj kommentet! Üdv.: Kitti

Utolsó kommentek

Ilyen volt a várva várt Avril Lavigne koncert!

2008.07.08. 19:34 :: KitCat

Hatalmas Avril rajongó vagyok már évek óta, ezért már hetekkel ezelőtt eldöntöttem, hogy ezúttal ott leszek a koncerten, nem úgy, mint három éve, amikor még túl fiatalnak számítottam a szüleim szemében. Az utóbbi napokban szinte nem aludtam, hiszen azon járt az eszem, hogy vajon milyen lesz a hangulat, a show. Mikor hétfő este fél hét körül elindultunk otthonról, már szakadt az eső, ám ekkor még úgy gondoltuk, hogy gyorsan zuhog egyet, majd pedig nyolcra abbahagyja és kitűnő időnk lesz. Sajnos nem így történt. Többször is elkezdett újra esni, s a kinti hideg ellenére, a fedett teremben, ahova betuszkoltak minket, kész hőség volt.

Meglepetések is értek a cirka 2 és fél órás várakozás közben. Szembejött velem Tóth Gabi, Lola és a Groovehouse Zsoltija. Nem tudom, hogy ők mit csináltak a melegben, majd a zuhé alatt, de Gabiból nem nézném ki, hogy ottmaradt ilyen körülmények között. Barbee-t is láttam, aki a magyar Xtinának számít, a csaj már az első pillanattól kezdve halálra idegelte magát, szerintem már akkor sejtették, hogy ekkora vihar lesz később, s a csúszás miatt nem léphetnek fel az Idiot Side-dal. Biztos nagyon várták már, hiszen óriási megtiszteltetés lehet egy ekkora szupersztár előtt énekelni.,

Körülbelül fél órát álltam a tömeg közepén egy levegőtlen térben, miután meguntam a benti várakozást, s mikor elindult kifelé a nép, megörültem. Odafutottam a színpadhoz és ha jól számoltam, akkor az ötödik sorba kaptam helyet, kevesebb, mint 8-10 méterre a lényegtől, azaz később Avriltől. Újból hosszabb idő volt, mire a munkások kipakoltak, a zenészek behangoltak, majd a lámpákat leoltótták, megjelent a kivetítőn lassacskán az AVRIL felirat, elkezdték játszani a többi koncertről jól megszokott ritmus, s végre elérkezett az, amire annyira várt a tömeg.

Előkerült a semmiből Ő. Avril Lavigne személyesen. Ott álltam tőle nem messze, láttam minden mozdulatát, hallottam élőben a hangját, ahogy a Girlfriend-et énekli. Mindenki kívülről fújta a dalokat, iszonyú jó volt a hangulat és az énekesnő is aranyos volt, hiszen megköszönte, hogy az eső ellenére vártunk rá. Azért a vagyonért nem is tettem volna mást.

Arra számítottam, hogy a repertoárban csak az új számok lesznek a The Best Damn Thing albumról. Nem így volt. Már rögtön a második dal a Complicated volt, mely Avril első slágere. Girlfriend, Complicated, I Can Do Better, Everything Back But You, The Best Damn Thing, He wasn't, My Happy Ending, I'm with you, I Don't Have To Try, Skaterboy. Ha jól emlékszem ezek a számok hangzottak el, plusz egy másik, mely az összemixelt klip alatt ment, míg Lavigne átöltözött, vagy sziesztázott egyet a színpad mögött. Cirka egy óra volt a buli, megfűszerezve jó néhány felhőszakadással. A legutolsó nótánál Avril kicsit hosszabban ünnepeltette magát, szépen elköszönt, majd eltűnt, s nem én voltam az egyetlen, aki abban bízott, hogy nincs vége a koncertnek, ám csalódnunk kellett. Pár perc se telt bele és az eddigieknél még nagyobb zuhé kerekedett, gondolom ez elől menekültek. Volt bennem egy apró csalódottság, hiszen össz-vissz egy órát tartott. Haragszom a szervezőkre, amiért nem voltak képesek fedett helyen megrendezni, nem hinném, hogy egy nagyobb csarnokra nem lett volna kereslet.

Összességében nagyon jó élmény volt, hiszen láttam Avrilt, ott állt előttem és a kedvenc számaimat énekelhettem együtt vele és több száz másik rajongóval együtt.

Ha meg kéne mondani az igazat, akkor azt vallanám, hogy nem érte meg a nyolcezer forintot. Több, mint két órát várakoztunk a hőségben, nagyon rövid volt a lényeg, amit el is rontott részben a vihar. Remélem, hogy megpróbál valaki minket kiengesztelni, bár ötletem sincs, hogy mi lenne a tökéletes erre a célra. Legalább annyit kérnék, hogy írjon a művésznő(akit négy éve istenítek, akire oly sokat vártam, akiért oly sokat fizettem)egy apró bocsánatkérést. Nem. Inkább a szervezők tördeljék a kezüket a dolog miatt. Utána pedig látogassanak el egy meleg éghajlatra, de ha lehet, ne a mi pénzünkből.

2 komment

Címkék: koncert avril lavigne

A bejegyzés trackback címe:

https://kitti.blog.hu/api/trackback/id/tr8559332

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bafy 2008.07.09. 09:04:49

Igazad van. Nekem is nagy csalodás volt emiatt. De szerintem nem volt 1 órás.

KitCat 2008.07.09. 09:46:32

Nem tudom, tényleg lehet, hotgy nem volt annyi, de inkább arra figyeltem a koncert közben, hogy élvezzem, amit lehet.
süti beállítások módosítása