WELCOME

Üdvözöllek a blogomban! Sorozatokról, filmekről, műsorokról, könyvekről és a világ más dolgairól olvashatod a véleményem! Ha van kedved írj kommentet! Üdv.: Kitti

Utolsó kommentek

A tv2 újra szemétkedik

2008.02.08. 19:15 :: KitCat

A TV2 azt hiszem nagyot fog bukni, hiszen egyre jobban keresztbe tesz a nézőknek, azaz nekünk. Az utóbbi időben több dolgon is kibuktam. Kezdték avval, hogy bevezették az angol és német csatornáknál használatos vetítést, azaz két műsorszám között nincs reklám, de viszont kétszer is megszakítják egy kis ph értékkel (thanks a kifejezésért Fábry!) az adást. Így sosem tudom, hogy mikor jön végre a kedvenc sorim, hiszen fogalmam sincsen, hogy amikor még megy az előző műsor lesz-e második reklám, vagy már rögtön jön ezután. Nagyon idegesítő és az eddig 10-ig tartó sorozatok most van hogy fél 11-kor érnek véget.

Na meg orvul eltolták a kezdési időket, hiszen a Született Feleségeket(SZF) már jó ideje nem tudom esténként nézni, hiszen körülbelül 10-kor kezdődik. Nemrég eltűntették a Jericho-t, most került sorra a SZF.

Ám a legrosszabb az volt, amikor képesek voltak levágni egy másik sorozat miatt egy Smallville rész első 6 percét, amiben mellesleg csupán egy szereplő halt meg végérvényesen. Az ember azt se tudta, hogy mi van, hova lett az illető, hiszen nem láttuk, amint megölik.

Az RTL is sok baromságot csinál, és egyfolytában csak rivalizálnak egymással, de nagyon remélem, hogy egyszer az lesz a legfontosabb, hogy azoknak az érdekeiket tartsák szem előtt, akikből megélnek, azaz a nézőkét. 

2 komment

Címkék: tv2 rtl született feleségek smallville jericho

A bejegyzés trackback címe:

https://kitti.blog.hu/api/trackback/id/tr97331593

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Gabella · http://gabella.blog.hu 2008.02.14. 10:22:17

A legdühítőbb: átrakták szerdára a Lost-ot, és az eleje épp belelóg a House végébe... Ezért a House megy videóra, a Lostot meg megszereztük dvd-re letöltve...

(Gyanítom, te nem ugyanaz a Kitti vagy, akinek régebben ezen a néven futott a blogja...)

KitCat 2008.02.14. 16:06:53

Sok Kitti van a világon, egy vagyok közülök, de ez az első blog.hu-s blogom. :D Örülök, hogy kommenteltél, én a Lost áttételén már nem dühítem magam, mivel ezeket a részeket sokszor láttam dvd-n és mostmár a 4.évadot nézem. Lehet egy kérdésem? Hogy keveredtél ide a blogomra? :D:D Csak azért kérdezem, mert egy kis felmérést csinálok, hogy ki honnan értesült a blogom létezéséről.
süti beállítások módosítása