WELCOME

Üdvözöllek a blogomban! Sorozatokról, filmekről, műsorokról, könyvekről és a világ más dolgairól olvashatod a véleményem! Ha van kedved írj kommentet! Üdv.: Kitti

Utolsó kommentek

Fringe(A rejtély)

2009.03.29. 14:25 :: KitCat

Ezelőtt is sokat hallottam már J.J. Abrams új gyermekéről, de igazából sosem érdekelt annyira, hogy elkezdjem tölteni, így csak akkor keltette fel újra a figyelmemet, amikor elkezdte promózni az RTL. Mind a három részt megnéztem eddig, s nagyon tetszik, hiszen olyan dolgokat kever, melyeket külön-külön is nagyon kedvelek. Nyomozgatós/helyszínelős, tehát rögtön jár a pirospont, tele van természetfeletti vagyis inkább kívülálló dolgokkal, melyek mindig is érdekelt. Meg aztán persze ott van a jóképű, fiatal zseni, akinek a karaktere kicsit olyan, mint amilyen John Doe(Dominic Purcell) volt, bár ő emlékszik mindenre. Szóval nézős a széria, de maradok az RTL-nél, elég nekem a House és a LOST, amit rendszeresen töltök. Egy apró hibája van csak a dolognak, a magyar cím elég semmitmondó, bár nekem sem lenne jó ötletem a Fringe-re.

A következő részben(április 3.) egy titokzatos és elégg furcsa férfi után fognak szaglászni, akinek köze lehet a profilhoz és az eddig rejtélyes ügyekhez. És hogy a dráma se maradjon el, Peter is bajba kerül. 

Szólj hozzá!

Címkék: rtl fringe a rejtély

Új kedvenc: Coldplay

2008.11.06. 19:51 :: KitCat

Igen szégyellem, de eléggé félre voltam informálva eddigi életemben a Coldplay zenekart illetően. Én azt hittem, hogy ők egy AC/DC öregségű banda, mely már rég feloszlott, a tagok meg fél lábbal a sírban vannak. Pár hete ismertem meg őket igazán és azóta teljes favorit a zenekar. Magával ragad a zenéjük, a szöveg, a képvilág, mely a klippekben fogad minket, s persze Chris Martin gyönyörű szeme. Legújabb lemezük nagyot tarolt nálam, ajánlanám róla Lost!, Death and all his Friends és Viva la vida című számokat, melyek nekem legjobban tetszettek. Íme egy apró videó, mely látványban 10/1000! Jó szórakozást!

2 komment

Címkék: ajánló coldplay

Újrakezdés-Tina Fey

2008.11.04. 06:59 :: KitCat

Mostanában eléggé hanyag voltam, nem írtam, de van ennek oka is, mely csupán egy, ámde sokat jelentő szócska: ISKOLA. Rájöttem mennyire élveztem eddig a blogírást, úgyhogy úgy döntöttem, ha törik, ha szakad, akkor is fogok írni. Először is egy nagyon aktuális, kicsit politizálós dologgal kezdeném. Ugye, mint mindenki tudja, ma lesz az USA-ban a nagy választás. Obama vagy McCain? McCain vagy Obama. Én inkább az utóbbira voksolnám(nem fejteném ki a véleményem), de egy biztos, hála ennek a nagy felhajtásnak, volt min röhögni a tévében. A legjobban Tina Fey(SNL) Sarah Palin paródiája tetszett, egyszerűen hátborzongató a hasonlóság, ami kettejük között van, íme egy videó.

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló

Őszi sorozat szezon TV2

2008.10.10. 16:58 :: KitCat

Itt van az ősz, itt van újra, s szép, mint mindig én nekem. És én tudom, hogy miért szeretem, ugyanis ilyenkor kezdődik a sorozatszezon. Amerikában és nálunk is megindultak az új epizódok, új sorik. Amire érdemes figyelni és amire nem.

 TV2-Doktor House-szerda-S4 

       NCIS-hétfő-S4

                             Született Feleségek-szerda-S4

       10! & Senorita Szöszi-kedd

       Megasztár-szombat-S4

       Gyilkos számok-hétfő-S2

       Smallville-vasárnap-S7 OKTÓBER 19-TŐL!!!

1 komment

Címkék: ajánló megasztár tv2 ncis house született feleségek house md smallville desperate houswives

Doktor House-Magyar premierévad+5x01

2008.09.18. 19:37 :: KitCat

Már nagyban megy itthon a Tv2-n a Doktor House 4.évada. Ez a szezon a változásoké lett, ugyanis a sorozat egyik alapvető kelléke(Chase,Cameron,Forman)kissé háttérbe lett szorítva és több tucat új szereplőt kellett megismernünk, megkedvelnünk. Én úgy gondolom, hogy már harmadik rész után egyértelmű lett, hogy kik kapnak nagyobb lehetőséget, ha jól tudom a negyedik epizódban még 3-4 kirúgandó személy van, de már kezdhetjük megszokni az új team-et. A szinkronról annyit, hogy a csajok(13,Amber)hangja nagyon bejön, a fiúké már kevésbé, de nem mondanám, hogy rossz munkát végeztek. Kíváncsi lennék, hogy nektek, magyarul néző fanoknak milyen az új szereplőgárda!

SPOILER!! Hétfőn volt az új, ötödik évad premierje az amcsik földjén, sajnos csak ma kaptam feliratot, így délután került sor nálam a leleplezésre. A rész 100% House volt, de nem egy belevaló szezonnyitó. Főbb témák: Wilson távozik a kórházból, Cuddy mindent megtesz, hogy House beszéljen vele, 13 kénytelen belátni, hogy nem semmisítheti meg a pozitv Huntington eredményt. A hetibeteg különös tüneteket produkál egymás után, s két majdnem halál között nagy okosságokat mond. Idézetekkel zárnám a posztot, a fordítást köszönöm earl-nek!!

-A majdnem halál semmit sem változtat. A halál változtat meg mindent.(House)

-Inkább töltöm az életem madarak mellett,mint arra vágyakozva,hogy szárnyam legyen.(Beteg)

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló tv2 house doktor house dr house house md

Megasztár 4

2008.08.30. 17:50 :: KitCat

Pár éve, amikor vége lett a harmadik szériának, azt mondták, hogy ez volt az utolsó. Mindenki szomorú volt, hogy egy korszak véget ért. A nézők, a zsűri, Tilla, na meg az a rengeteg ember, aki még nem próbált szerencsét. Én is beletőrődtem abba, hogy nem lesz több szombat esti élvezet, de elfogadtam. Amikor hetekkel ezelőtt elkezdték reklámozni kicsit furán jött ki a dolog. Szerintem nem lett volna szabad így leírni a dolgot, s aztán újrakezdeni mindent. Ez van, gyerekek. Az új zsűri kisebb létszámú, gondolo költségvetés miatt. Eszenyi Enikő, Fenyő Miklós, Mester Tamás. Majd meglátjuk milyenek lesznek. Nem mondom, hogy nem vagyok kíváncsi arra, hogy mi lesz, a castingot tuti nézem, hiszen a legbénábbakat és a legtiztább tehetségeket akkor lehet elkapni. Jó szórakozást mindenkinek! Ne feledjétek: TV2 Ma 19:30

1 komment

Címkék: ajánló megasztár

Doktor House 4x01 Egyedül - Magyar szinkron

2008.08.28. 09:46 :: KitCat

Erről az epizódról már írtam május legvégén, s akkor azt nyilatkoztam, hogy nagyon tetszett. Vártam az új fejleményeket, az új dokikat. Semmi gondom nem volt a résszel, hiszen az otthon barkácsolt fordítás istenire sikeredett. Ám sajnos be kell látnunk, hogy a magyar fordítók nem olyan kegyesek mihozzánk, na meg a szinkron sem a legjobb, így asszem mégsem fogom nézni a House-t, pedig ezt tettem volna, annak ellenére, hogy megvan a teljes évad a gépemen. Először is nagyon mellbe ütött a Dr.Zanussi név, amelyet biztos, hogy nem reagált le mindenki, hiszen eléggé régi márka, s ha tizenéves fejjel nézzük Házit, nem biztos, hogy naprakészek vagyunk a háztartásigépekben. Az én verziómban ez Dr.Padlós volt, amin még mindig röhögünk. Az eredeti angolban Dr.Buffer, ami polírozót jelent. Szegénykémnek a hangja is kicsit aránytalanul fiatalos lett, szóval ennyit a hangokról, a következő részben majd lehet még rossz dolgokat hallani, mármint eleve nem kezdődik jól az, hogy Amber is elég fura szinkront kapott, amit már hallhattunk az előzetesben.

3 komment

Címkék: tv2 house doktor house dr house house md

Szépművészeti Műzeum-Lélek és test

2008.08.17. 13:46 :: KitCat

Tegnap látogattam el a Hősök terén álló Szépművészetibe, hogy eleget tegyek egy kötelességemnek, ugyanis az újdonsült osztályfőnököm azt az utasítást adta, hogy a Lélek és test című kiállítást meg kell néznünk. Tudni kell, hogy az időszaki kiállítások nem két fillérbe kerülnek, így csak a tegnap jöhetett szóba, ugyanis minden hónap harmadik szombatján olcsóbb a jegy. Ilyenkor az ifjúsági csak 700 Ft a duplája helyett, s a kiskorút kísérő két családtag is féláron mehet be. A Lélek és test egy fotókiállítás, melyen megtalálhatók fényképek az 1800-as évektől napjainkig. Hat termet lehet végigzarándokolni, minden helyiségben más témával foglalkoznak a fotók. Igazából szinte minden tetszett, bár sosem fogom teljesen megérteni a művészeket, na meg azokat akik csodálják őket, még akkor is, ha annyira elvontak, hogy egy kukában látják az élet értelmét. A második teremben a testről magáról volt szó, s mikor megláttam a felhozatalt, örültem, hogy nem az öcsémmel jöttem. Aktképekről van szó, kedves olvasó, kemény aktképekről, de persze régiekről, nem a mai gusztustalan FHM vagy Playboy példányokra gondolok. Legjobban az borzasztott el, hogy ki volt állítva két kép egy kisfiúról. A srác alig lehetett 6 éves, én lánynak néztem és teljesen meztelen volt. Egy ilyen alkotásért ma jó pár év börtön járna, de hát a művész, az művész. Legjobban azok a művel érintettek meg, melyeken a háború szörnyűségét mutatták be. Igazából, fiatalabbaknak nem ajánlom a kiállítást, inkább olyanoknak, akik érettebbek. A képek egészen augusztus 24-ig látogathatóak, így aki meg akarja nézni őket, siessen!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló lélek és test

Harry Potter és a Félvér Herveg előzetes

2008.08.10. 08:21 :: KitCat

A múlt héten kijött az új Potter film előzetese, amely az ifjú Voldira koncentrál. Elég sötétre sikeredett, szerintem nem kelti fel egy olyan érdeklődését, aki nem nagy HP-fan. Íme a trailer magyar felirattal, amit köszi szabina333-nak!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló harry potter

Gyilkos Elmék 3x09 Penelope

2008.08.10. 08:11 :: KitCat

Az előző rész végén Garcia újdonsült udvarlója lelőtte a háza előtt a lányt. Tegnap folytatódott a story. Sikerült megmenteni Penelope-t, s míg fel nem ébredt, mindenki rablótámadásra gondolt. Mikor kiderült a támadó igazi kiléte, megindult a nyomozás nagy léptekben, Morgan és Reed Garcia emlékeiből felállították a profilt, majd mikor Hutch-ék egy informatikus segítségével Garcia gépén akartak dolgozni, jelszó által védett aktákat találtak, s ez gyanúba keverte a lányt. Kiderült, hogy meg nem oldott gyilkossági ügyeket jelölt meg és tett félre, hátha felfigyel rájuk a rendőrség és fényt derít a rejtélyekre. Miután hazaengedték a kórházból, Morgan maradt a lánnyal és egy zsaru is állt a ház előtt, ám ez nem volt elég, Colby lelőtte a rendőrt, kergetőztek egyet Morgannal, majd meglógott. Ezután tudták átnézni a megjelölt ügyeket, s kiderült, hogy 3 esetben ugyanaz ért először a helyszínre, méghozzá a seriffhelyettes, aki nem más volt, mint Colby. A férfit a belső ellenőrzés behívta az irodába, a Garcia gépén dolgozó informatikus rájött, hogy ki is ő és az otthonról nyomozó csapatnak megmutatta, mi történik odabenn. Egy rövidke túszos játék után az egyedül bent lévő JJ lelőtte Colby-t. Garcia megmenekült, s a sors összehozta az ismeretlen ismerőssel, azaz az informatikussal, akivel versengtek, s aki megmentette az életét azzal, hogy segített.

Szólj hozzá!

Címkék: axn gyilkos elmék

A világ két csodája:Sorozatjunkie és C:c

2008.08.07. 14:34 :: KitCat

Ez az a két oldal, ami kihagyhatatlan a napi rutinból. Sőt, kétóránként benézek, hisz mindig találok valami friss hírt, érdekességet a sorozatok világából. Nagyon ajánlom őket! Itt is egy kis összeállítás, ami szerintem igazán fontos a magyar fanatikusok számára, s melyeket bővebben a Junkie-n és a Comment.com-on olvashattok!

Szeptember 8-tól jön a Viasat-ra egy szerintem isteni sorozat a Pushing Daisies, magyar címén a Halottnak a csók. A széria egy férfiről szól, aki egy érintéssel feléleszti a halottat, ám a következővel az alany azonnal újra eltávozik. Miután megtudja, hogy gyerekkori szerelme elhunyt, elmegy, hogy csodát tegyen, ám kapcsolatukat megnehezíti, hogy soha többé nem érhetnek egymáshoz....Szerintem megéri megnézni!

A Hősök rajongóknak rossz hír, hogy mostantól egy 9-től kezdődő felvezető sori helyett filmeket adnak Hiróék előtt, s ez azt jelenti, hogy az új részeket legkorábban 11-től láthatjuk. :(

Ősztől újra véget éri a szünidei hanyatlás, hiszen jönnek kedvenc szériáink folytatásai a TV2-re! Új részekkel jelentkezik remélhetőleg Doktor House, az NCIS, a Psych és a Gyilkos számok. Várhatóak új sorik, erről bővebben a Junkie-n!

Ami meg az AXN-t illeti: Szeptembertől folytatódik a LOST a 4., a Gyilkos Elmék a 3. és a CSI:NY 4. évada. Szeptember 7-én lesz egy LOST maraton is, délután 1-től láthatjátok darában az új szezon első felét, azaz az első 7 részt. Augusztus 25-én pedig jön a Harmadik Műszak 3.évada!

Szólj hozzá!

Címkék: ajánló tv2 axn lost heroes house hősök doktor house dr house house md eltűntek ziva david anthony dinozzo

House 4x03 97 Seconds - 4x04 Guardian Angels

2008.08.05. 19:49 :: KitCat

Belekezdtem egy már-már beteges House darába, és bár tudom, hogy minél gyorsabban nézem végig az évadot, annál gyorsabban fog elfogyni, egyszerűen nem bírom abbahagyni. SPOILERVESZÉLY AZ ÖSSZES TV2 ÉS AXN NÉZŐNEK!! CSAK SAJÁT FELELŐSSÉGRE!

 4x03 97 Seconds- Heti páciens egy szinte mozgásképtelen férfi, akit azért hoznak be, mert ok nélkül elájult. Kutyája is velejön. Rajta kívül egy érdekes momentuma az epizódnak egy ambuláns beteg, aki a vizsgálóban előránt egy kést, ám nem szúrja le House-t, hanem bedugja a fémtárgyat a konnektorba és megrázza az áram. Később kiderül, hogy a túlvilágra akart menni egy kis időre, mert nemrég olyat látott amíg 97 másodpercig nem dobogott a szíve, amit máshogy nem tud. House kíváncsi lesz és egy kis öngrillezésre adja a fejét, ő is kipróbálja....

4x04 Guardian Angels- Melinda Gordon és Tru Calling rokona lehetne a következő beteg, aki látja a halottakat. Elhunytakat sminkel a temetésre, ám egy éjjel megtámadja két kuncsaftja és rohama lesz. House nem veszi komolyan a dolgot, amíg mg nem tudja, hogy lehet valami örökletes, és mivel a lány halott anyja is egyfolytában ott van, egy jós kis tervet eszel ki. elhiteti a lánnyal, hogy hisz neki, majd kikérdezi az anyját illetően, akiről a beteg azt hiszi, hogy él...

Szólj hozzá!

Fogyókúra vagy Photoshop?-Monique Coleman

2008.08.03. 15:04 :: KitCat

HIGHSCHOOLMUSICAL2_196.jpgA fiatal színésznő a High School Musical egyik főszereplője, mindigis bírtam, hisz nem tartozott a csontsovány cicababákhoz. Meg kell mondani, sosem volt a HSM-ben egy nádszálkisasszony, de ez nem is gond, hiszen így szerettük. Az új promókat és megjelenéseket nézve azonban egyre biztosabb, hogy elhagyta a teltebb, szép lányok klubbját, ugyanis olyan sovány, hogy leesett az állam! Ha nem hiszitek, katt a kis képekre, ahol láthatjátok, hogy milyen volt a High School Musical 2-ben és milyen most, 2008-ban, egy év elteltével! A képeket köszi a www.high-school-m.extra.hu -nak!

002~67.jpgAmúgy októberben láthatjuk az új filmet, ha jól hallottam akkor külföldön tuti, hogy beumtatják a mozikban, itthon is gondolom, de ebben az esetben a JETIX csak később kezdi el adni. Lesznek új szereplők, akik a következő részben, a negyedik filmben fogják szórakoztatni a jónépet Zac Efron-ék helyett, akik nem hinném, hogy vállalnának még egy részt. Egy dal már meghallgatható az új filmből, a címe NOW OR NEVER, ha szeretnéd megkóstolni, KATTIDE!                                      

3 komment

Címkék: high school musical

Tömör pletyka és sztárhírek, avagy REFLEKTOR TV

2008.07.30. 19:53 :: KitCat

Eddig csak az RTL-en találkozhattunk a Reflektorral, ami pár éve alatt vagy 5 nevet is viselt, ám kiderült, hogy az emberek annyira szeretnek csámcsogni a sztárok életén, hogy kereslet van egy olyan csatornára, melyen egész nap ez a műsor megy. Jó na, csak óránként, közötte pedig dokufilmeket sugároznak a celebekről. Meg kell mondanom, hogy találtam magamnak való dolgokat rajta. Egyik nap elkaptam egy műsort a rosszlánnyá vált tinisztárokról. Benne volt Alyssa Milano és Shannen Doherty is, akikről úgy beszéltek, mint igazi, féknélküli szexbombákról. Shannen-ről tényleg elmondanám ezt, hiszen több házassága, bírósági ügye és befuccsolt projektje volt már, de Alyssa? Az a nő egyáltalán nem mondható vadmacskának! Jó na, szerepelt párszor az FMH-ben, de azonkívül? Most például az UNICEF nagykövete, hihetetlen sokat jótékonykodik és még sorolhatnám. Az ilyen típusú adások a bolhából csinálnak elefántot, pont mint annak idején a Favorit, melyben több, mint 5 perces blokk volt egy fényképről, amin látszott a színésznő karszőrzete. Kéremszépen. Azért ennyire nem izgatnak a celebek.

Szólj hozzá!

Címkék: blog charmed

Hősök 2x07 Out of Time

2008.07.30. 14:07 :: KitCat

Nagy izgalommal várom a mai részt, ugyanis elég sok hatalmas meglepetés várt ránk az előző epizód vége felé. Mint tudjuk, Hiro visszatért, s megtudta, hogy az apja halott. Nem egyedül érkezett, hiszen a jövőben kiderült, hogy Peter titokzatos Adam Monroe barátja nem más, mint Takezo Kensei, aki úgy tűnik, tényleg hallhatatlan. Parkman apja betört az intézetbe, s megtámadta Nikki elméjét, aki megvadult, s hogy ne árthasson többet másoknak, magába szúrta a Shanti-vírus egy fajtáját, ami elveszi az ember képességeit. Matt rájött, hogy Molly elméje hol van, régi lakásukba zárta be az apja őt is, ám mivel ugyanaz a képességük, felül tudott emelkedni rajta, kiszabault és Molly-t is megmentette. Az öreg pedig ottragadt. West és Claire nagyon egymásra találtak, ám amikor a srác rájött, hogy szívszerelme apja rabolta el, azonnal elrepült. Papa megtudta, hogy Claire-ék mit műveltek a pompomlánnyal, s úgy döntött, hogy költözniük kell.

Szólj hozzá!

Címkék: tv2 hősök

süti beállítások módosítása